Kövér vagy, nem kívánlak!

Ismerkedjetek meg Adrival a 165 cm-es, 78 kilogrammos anyukával, akinek a kilókkal ( és a hétköznapokkal) való harcába kaphattok néhány hétig bepillantást.

„Való igaz, hogy lassan könnyebb volt átugrani, mint kikerülni, na de azért mégsem esett jól, mikor a gyerekem apja a szemembe vágta, hogy kövér vagyok és egyébként is mindegy mit veszek fel, úgysem néz meg senki. Ő sem. Sőt! Már nem is kíván, hagyjam békén!

A szavai olyan erős pofonként csattantak az arcomon, hogy esküszöm nektek, én még a pirosságot és a sajgást is éreztem. A legszívesebben neki rontottam volna, ütöttem volna, ahol érem, persze, miután magamhoz tértem a sokkból, mert mikor ezek a szavak elhagyták a száját a fülem tövéig vörösödve, üveges tekintettel bámultam magam elé és egy árva szó sem jött a ki a torkomon. A szégyenérzet magába szippantott.

Igen, kövér vagyok. Még jó, hogy nem a dagadt a szót használta, azt szerintem nehezebben viseltem volna, bár a végeredmény szempontjából nézve mindegy, de akkor is, az rosszabbul hangzik.

Hozzáteszem, valóban nem vagyok egy karcsú lányka, tudatában vagyok, megalázni akkor sem kellett volna és mikor megismert, akkor sem 90-60 90 es paraméterekkel nyomtam az ipart.

Kezdem az elején!

(Illusztráció, fotó: pixabay)

Több jó jut belőlem

Soha nem volt darázsderekam. Általában hetven kiló körül mozgott a súlyom (egyszer voltam hatvannyolc kiló is, irtó büszke voltam magamra) és nem mondom, hogy nem vágytam modellalkatra, de valójában nem sokat tettem érte. Szeretek enni, mozogni kevésbé és pechemre még a csontozatom is erős, a családom nőtagjai is zömök testalkatúak. (Azért van olyan fotoshoppolt fotóm, melyet látva Cindy Crawford is elbújhatna mellettem. A barátnőimtől kaptam a harmincadik születésnapomra, és nagy becsben tartom.)

Mindezek soha nem vették el a kedvem az élettől, a humorom, jókedvem általában átlendített a mélypontokon és az ismerkedéssel se voltak problémáim. Voltak és vannak is barátaim, udvarlóim is akadtak. Szóval, én nem abba a csoportba tartozom, akik magukra zárják a szoba ajtót, csak, mert túlsúlyosak. A családomtól egészséges neveltetést kaptam, nem az számított, hogy nézek ki, hanem ki vagyok valójában. Jómagam is többször vicceltem azzal, hogy tömör gyönyör vagyok vagy, hogy a jóból én többet adok…

Apa teste van

Bencust négy évvel ezelőtt ismertem meg. Szerintem a humorérzékünk hozott össze minket. Már a kezdetektől jó éreztem magam a társaságában. Hónapokig csak barátok voltunk, aztán egy buli után valahogy egymás mellett ébredtünk. Ha már így alakult, gondoltuk, megpróbáljuk együtt. Bencus sem Adonisz, az izom az ő testén is csak átutazó, mondhatni, apa teste van, de ez engem nem zavart. A szemüvegét, intellektuális arcberendézését imádtam, a humorérzékéről nem is beszélve. Összességében úgy gondolom, külsőre is passzoltunk egymáshoz, pont annyira voltam én „jó nő”, mint egy ő „jó pasi”. Tudjátok, ahogy a mondás is tartja, minden malac megtalálja a saját dörzsölőfáját. Hát, mi megtaláltuk! Legalábbis azt hittem! Két évvel az összegabalyodásunk után megfogant a lányuk. 

Bepánikoltam rendesen. Nemcsak az anyaságtól, hanem attól is, nehogy egy mázsásan menjek szülni. Nem akartam extra méreteket ölteni, de úgy voltam vele, lesz, ami lesz, a gyerekem egészsége a legfontosabb!

Pá, pá szex!

Végül is nyolc kilót híztam, na, de hát, eleve nem voltam nádszálvékony. A szülésnél lement négy, maradt még négy, a szoptatásnál vissza híztam a már leadott négyet, pedig azt mondták a tapasztaltak, hogy akkor fogyni fogyok. Azóta eltelt kicsivel több, mint egy év. Kicsit híztam, kicsit fogytam, majd fogytam. Irtó büszke voltam magamra! A gyerek miatt kevesebb intim pillanat jutott nekünk, és nem vettem észre az árulkodó jeleket, hogy Bencus szándékosan kerüli az összebújásokat. Egy idő után feltűnt, hogy nemcsak nem szexelünk, hanem nem is ölelkezünk, a csókolózás is kikopott az életünkből, hiába próbálkoztam. Nem értettem, hogy gyakorlatilag a megismerkedésünk idejéhez képest nem volt plusz kiló rajtam, csinosan öltözködtem, kéthetente fodrászhoz mentem…

Egy este összevitatkoztunk valamin, szó szót követett, a vita hevében felhoztam, hogy kezdünk elhidegülni egymástól. Erre vágta a fejemhez, hogy kövér vagyok, és nem kíván. Na, bumm!!! Nem azzal van bajom, hogy megváltoztak az érzései, hanem, hogy ezt finomabban is lehetett volna közölni, megalázott a nőiességemben.

A nagy krach óta három hét telt el, ez a kijózanodás időszaka volt. Elképesztően mozgalmas három hét volt, de erről majd legközelebb.

A bejegyzésből kizárólag forrás megjelölésével engedélyezett az idézés!

Megosztanád? Kattints a gombra!
Facebook

Szólj hozzá!