Magamról

Amióta az eszemet tudom, írónak készültem. „B” tervnek persze ott volt, hogy olimpiai bajnok jégkorcsolyázó, balerina, fodrász… leszek, csupa olyan, amiről minden kislány álmodik. Aztán ezek kikoptak a sorból és maradt az írás. Kamaszként kaptam egy írógépet a szüleimtől (akkoriban még nem volt divat a számítógép) és előfordult, hogy napokig csak püföltem a billentyűket. Romantikus lányregényt írtam, aztán még egyet és még egyet. Az írás magányos műfaj. Legalábbis nekem. Számomra olyankor megszűnik a külvilág, a fantáziám szárnyalni kezd, a fejemben keringő történetek pedig önálló életre kelnek.  Ezeket Ti is elolvashatjátok, ha nyomon követitek az olvasónaplónkat és remélem meg is szeretitek a virtuális világ hőseit. Az írás egyébként a mindennapjaim része, hisz ha nem könyvet, akkor cikkeket írok. Újságíróként dolgozom, interjúkat készítek, állandóan pörgök, úton vagyok, nincs két egyforma napom. Ez egy 24 órás szolgálat! Mindig nyitott szemmel kell járni a világban, különben az események elsétálnak melletted! Ha mégis szabadságolom magam,  útra kelek, és meg sem állok a szüleim vidéki házáig, ahol a szeretet, a csend és a béke vár rám.

Eddig megjelent könyvek:

Az üvegfalon túlról (Magyar Könyvklub, 2006)

Gyógyításra esküdtünk (Zrínyi Kiadó, 2012)

foto Anna

Elérhetőség:

email: anna@olvasonaplonk.hu

Az olvasónaplónkban megjelent írások szerzői jogvédelem alatt állnak, azok felhasználáshoz a szerző engedélye szükséges!

A blogban megadott közösségi médiában engedély nélkül lehet megosztani az írásos tartalmakat!