Szeretlek Apuci!

Harminchárom éves vagyok, özvegy, két gyerek édesapja. Hanna ötéves, Bence áprilisban lett kétéves. A feleségem, Emma fizikailag másfél éve nincs velünk. Attól a naptól kezdve, hogy egy alig húszéves, ittas srác felugratott az autójával a járdára. Emma pont ott állt. Csak pár centin múlt az élete, de a sors elvette tőlem/tőlünk. A teste elment, de hiszem, hogy a lelke velünk maradt! Azóta egyedül nevelem a gyerekeinket. Én vagyok az anyukájuk, az apukájuk és én vagyok Festő Matyi. Az oviban Hannától az óvó néni megkérdezte, hogy hívják az apukáját. Hirtelen nem jutott eszébe a nevem, így rávágta Festő Matyi, ami egyesíti a foglalkozásomat (festő) és a keresztnevemet (Mátyás). Azóta rajtam maradt a Festő Matyi név. Próbálok helytállnia mindennapokban! Pokolian nehéz! Kalandos az életünk! Elmesélem!

Napokkal a történtek után sem térek magamhoz. Meglett férfi létemre sírtam és csak azt hajtogattam, köszönöm, köszönöm. Túl vagyok már azon az időszakomon, hogy cikinek tartsam, ha egy férfi sír és azon is, hogy érdekeljen bárki véleménye ezzel kapcsolatban. Arra pedig, hogy ilyen a valóságban is megtörténhet, soha egy petákot sem adtam volna.

Kezdem az elején.

Az elmúlt hetek a mindennapi rutinon túl arról szóltak, miként is oldjam meg a nyári szünetet. Az sajnos szóba sem jöhet, hogy két és fél hónapig ne dolgozzak, mert, hát ugye, valamiből élni is kell.

Így azt csináltam, amint valószínűleg több ezer másik szülő csinált velem egy időben: beosztottam, mikor kivel és hol töltik a gyerekek a szünidőt.

A legnagyobb gondot az okozta, hogy Hanna megmakacsolta magát és kijelentette, nem hajlandó másik csoportba menni, tehát az ovis ügyeletet elfelejthettem. Nem akartam erőszakoskodni, mert tavaly két hét után én magam mondtam le az ügyeletet, annyira nem érezte jól magát ott, szótlanná és befelé forduló vált, mert idegen óvónénik és társak várták és ezt nehezen viselte. 

Hanna és Bence bőségesen kinyaralhatják magukat a nagyszülőknél, egy-egy napot bevállalt a bátyám, közel három hét pedig az enyém.

Amíg azzal voltam elfoglalva, hogy mindannyiunk számára megfelelő beosztás szülessen, addig észre sem vettem, hogy valami készül a háttérben.

Múlt hét csütörtökön délután és péntek reggel is arról érdeklődött Hanna kedvenc óvónénije, Zsuzsa néni, hogy hány órára fogok a gyerekért menni. Jelezték, nem bánnák, ha fél órával korábban érkeznék a mondott időponttól. Őszinte leszek, szitkozódtam magamban egyet, mert lehet, hogy csak 30 percről van szó, de nekem ehhez még korábban abba kell hagyni a munkát és pont abban az idősávban átvágni a városon, hogy valójában egy órával az érkezés előtt kell elindulnom. Mindegy, ok, majd behozom jövőhéten a lemaradásomat biztattam magam.

Pénteki csúcsforgalom, dudaszó, mérgelődő autóstársak színesítették utamat, de végül is a kért időponttól öt perccel korábban befutottam.

A gyerekek az udvaron rohangáltak, kivéve az enyémet. Őt sehol nem láttam. Odamentem a dadushoz, mondja, az előbb még itt volt, biztos bement a mosdóba, menjek utána.

Bemegyek. Automatikusan megyek a csoportjának a szobája felé, közben hallom, hogy valahol zene szól. Bepillantok a mosdóba, Hanna sehol, jó, akkor gondoltam, benézek a szobába, hátha ott van.

A kis matracok még vetetlenül ott voltak, a szoba jobb sarkában viszont, a játszósaroknál velem szemben állt az én kicsi lányom, talpig ünneplőbe öltözve, a haja kiengedve és a jobb fülénél valami virágdísz volt beletűzve.  Ekkor Zsuzsa néni még hangosabbra vette a zenét és akkor hallottam, hogy az  Apa a legnagyobb hős című dal szólt. Hirtelen fel sem fogtam, mi zajlik körülöttem.

Oda volt készítve egy szék, Zsuzsa néni intett, üljek le. Nem értem, hogy jutottam el a székhez, de leültem. Miután a zene véget ért, Hanna szavalni kezdett. ( Utólag megkaptam a szöveget, azért tudom most ide bemásolni nektek és onnan tudom, hogy Baráth Gabriella írta)

 

 „Apák napján köszöntelek tégedet drága Édesapám.

Virág nékül állok én most, de nagyon szeretlek ám!

Nem hoztam virágot, sem finom csörögefánkot,

hoztam viszont nagy ölelést, szép szavakat, sok csínytevést.

Mert tudom, hogy te értékeled, nemcsak azt, ha jó vagyok,

hanem azt is, hogyha naphosszat csak rosszalkodok.

Így köszöntelek téged édesapám, az apukák napján,

s arra kérlek én tégedet, hogy élj még velem soká, soká!

Boldog apák napját!

 

Közben halkan ment még valami dal, esküszöm, nem tudom, mi volt az. A falon lévő virágocskákat és feliratot, hogy „Boldog apák napját!” is csak akkor vettem észre, mikor indulni készültünk.

Egyszerűen a székre cövekeltem, minden gondolat kiszállt a fejemből és mégis annyi gondolat és érzés kavargott bennem, hogy leírni sem tudom.

Aztán mikor az én kicsi lányom odalépett hozzám az általa készített rajzzal, ami a mi kis családunkat ábrázolta és egy papírból hajtogatott tulipánt nyomott a kezembe, majd  azt mondta nekem: „ Ne sírj, Apuci. Szeretlek!”,  hát mit mondjak? Eltört a mécses. Sírtam, először próbáltam visszanyelni a könnyeket, aztán már ez sem érdekelt, csak magamhoz öleltem Hanna törékeny kis testét és puszilgattam.

Aztán kiderült, hogy az ünneplőt Hanna egy csoporttárásnak az anyukája vitte be az oviba és napok óta lázas készülődés folyt, hogy meglepjenek. Sikerült.

Köszönöm Zsuzsa néni, hogy szereted a gyerekemet, óvod, védelmezed és hogy egy olyan élményt kaptam, amit soha nem fogok elfelejteni.

Azt hittem, attól meghatóbb, mint mikor egyedüli apukaként az anyák napi ünnepségen ültem és Emma és én is kaptunk virágot nem lesz, de igenis van!

KÖSZÖNÖM!

Hanna nem értette, miért szorongatom magamhoz, én viszont nem akartam elengedni. Aztán elengedtem. Összeszedtük a holmiját, elköszöntünk az óvónéniktől és barátnőktől az őszi viszontlátásig és magunk mögött hagytuk az ovit. Ekkor még mindig nem tértem magamhoz (igazából azóta sem). Első utunk Bence bölcsijéhez vezetett, majd a cukrászdába mentünk. Hanna egy fagyi kelyhet majszolt, amit csak nagyon ritkán kap, mert a sok fagyitól könnyen begyullad a torka,  és izgatottan kérdezgetett, pontosan miket is fogunk csinálni a nyáron…

Ő már továbblépett, én az oviban ragadtam.

Csodálatos érzés apának lenni! Emma köszönöm, hogy két ilyen csodálatos gyerekkel ajándékoztál meg!

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek lájkold  és az Olvasónaplónk facebook oldalát is. Klikk ide: https://www.facebook.com/olvasonaplonk/ 

Megosztanád? Kattints a gombra!
Facebook

Szólj hozzá!